Értékelés:

Természetesen, mint minden „nagy” eseménynél, ismét Brinyó barátomhoz voltam hivatalos az elso meghallgatásra. Persze O már elottem, lefülelte az anyagot, így hát ismét én lettem a teszt ember. Mondanom sem kell alig vártam, hogy vége legyen és beülhessek az autómba, hogy egy-két sebesség átlépés árán is, de minél elobb haza érjek és az ajtót magamra zárva csak én legyek, meg a zene.

Annyi minden kavarog a fejemben, hogy nem is tudom, hol kezdjem el. Minden Dream album elott egy feszült várakozás van bennünk, hogy egyik nagy kedvenc csapatunk vajon mivel rukkol elo? Így voltam ezzel az elozo Train Of Thought albumnál is, de most utólag be kell valljam, akkor csalódtam egy kicsit. Nekem az a lemez igencsak kommerszre sikeredett és valahol éreztem, hogy ez nem történhet meg még egyszer. Nem is történt!

Amikor a Live At Budokan dvd-nél azt írtam, hogy ez az anyag a világ legjobb zenekarai elitjébe emeli Oket, már akkor sem túloztam, és ezt a kijelentésemet, most végleg megerosítették. Az Octavarium a legkiforrottabb anyag, amit ez a zenekar kiadott eddig a keze közül. Sikerült egy olyan lemez készíteni, szemben az elozo albummal, ahol tényleg minden szám más, és ez minden területre értem. Mind zeneileg, mind életérzésben teljesen különbözo dalok egyvelege ez a korong. Akkor lássuk, mit találunk ezen a cd-n, de csak röviden, mert azt hiszem, lesznek nálam nagyobb szakértok, akik alaposabban kivesézik majd a hallottakat.

The Root Of All Evil – Ahogy kezdodik már az is hátborzongató és azonnal meggyozi az embert, hogy itt most valami nem mindennapi fog következni, bár talán ez a dal a „legdrímesebb” az albumon.

The Answer Lies Withing – Rögtön második számnak egy lassú dalt tenni nagyon merész vállalkozás, de nekem most bejött, foleg azért mert a Good Night Kiss után ez a legszebb Dream lassú.

These Walls – Elképesztoen szépen szólnak a hangszerek ebben a dalban. Ismét csak magaslatokban tudok szólni Petrucci hangszereirol. Egy igazi 21. századi rockdal.

I Walk Beside You – A klip dal, már ha egyáltalán készül klip egyáltalán ennek az albumnak valamelyik számára. Egy kicsit a U2 legszebb idoszakát idézi nekem ez a nagybetus sláger.

Panic Attack – A zúzos dal! Egy kis Myung technikai bemutatóval. Ennek az albumnak, is mint a Budokan-nak az egyik legnagyobb erossége, hogy itt is lehet végre hallani a basszusgitárt.

Never Enough – Itt tunt fel nekem eloször, hogy nagyon okosan vannak megírva az énektémák. A LaBrie által nehezen veheto akadályokat (kellemetlen magas hangok) végre nem eroltették bele a dalokba.

Sacrificed Sons – Egy csaknem 11 perces felvezeto a záró 24 perces tétel elé. Ahogy elkezdodik a dal rögtön a Pain Of Salvation, Be albumának hangulata, jut az eszembe, ami egyáltalán nem baj, sot. Ez az a dal, ahol éloben biztos elindul egy nagy jam.

Octavarium – Ha eddig nem vette volna észre a tisztelt olvasó, azokat a gondolatokat írom le, amik rögtön eszembe jutnak az album hallgatása során. Ennél a tételnél egy dolog jutott az eszembe. Pink Floyd. Azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatom, a Dream Theater eljutott arra a szintre amirol nagyon sokan csak álmodnak.

Egy olyan albumot tarthatok a kezemben, ami úgy gondolom meghatározó lesz sokáig ismét a rockzenében. Már sokszor úgy éreztem, hogy nem tudnak tovább lépni majd bizonyos szinteknél ezek a srácok, de eddig mindig rácáfoltak. Eljött az a pont, amikor nagyon beérett a gyümölcs. Az Images and Words és az Awake után, ismét hatalmasat alkotott ez a fantasztikus csapat. Nem lehet mást adni erre az albumra, csak is tízest. 10/10