Az utóbbi időkben sok nagy álmom teljesült. Olyan zenekarokat láthattam, akikre nagyon régen vártam, és nem gondoltam volna, hogy valaha eljön ez a „találkozás” is. A Petra szintén ebbe a csoportba tartozott, és milyen jó múlt időben beszélni már erről.

Bár, pestiesen szólva egy „kicsit meleg volt a pite”. Hogy miért?
Délután négy óra körül, a jól értesültek, kör telefonja eljutott hozzám is, ami arról szólt, hogy a zenekar lekéste a repülőgépet és nem biztos, hogy lesz este koncert. Mivel ezek a hírek mostanában egyáltalán nem szoktak viccek lenni, egy kicsi aggodalom fogott el. Már hetek óta készülők erre a bulira, és akkor nem is számolom az éveket. Persze izzottak a vonalak tovább, és kiderült, hogy egy másik géppel már el is indultak és lesz koncert, csak egy kicsit csúszni fog a kezdés. Húúúh!
Aztán este fél nyolc körül ért a kővetkező meglepetés. A Vasas csarnok körül szinte alig lehetett parkolni. Ennyi ember jött el erre a bulira? Brinyó barátom nem hitt a szemének. Elkezdett azon elmélkedni, hogy vajon Ő eddig hol volt, hogy nem is hallott erről a zenekarról. Szóval, ahogy azt mondani szokták, minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyon jó estének nézzünk elébe. Már csak egy hiányzott, és ez a Petra zenekar volt.
Nyolc óra magasságában Smith Vera lépett elsőnek a színpadra. Nem szeretném bántani, de talán nem volt annyira jó választás az Ő felléptetése ezen az estén. Tudom, hogy nehéz ilyenkor a választás, de úgy gondolom, lett volna stílusában ehhez a koncerthez illő előadó is. Mondjuk én konkrétan a No zenekarra gondolok. Persze lehet, hogy csak én gondolom így, mert a közönség nagy tapssal jutalmazta fiatal gitáros-énekes hölgyet.
Közben a színpad hátterében megjelentek időnként Petra tagjai. Na jó, akkor itt vannak, és ezen az estén ez a lényeg. Késésüknek csak egy hátránya volt, mégpedig a hosszú beállás, ami ezután következett. Nem bízták a véletlenre. Addig állították a hangszereket, amíg biztosak nem voltak benne, hogy jól fog szólni a koncert.
Kilenc órakor lekapcsolódtak a fények és az addigra megtelt csarnok, hatalmas üdvrivalgása mellett, berobbantak a színpadra.

És innentől lesz nehéz dolgom! Annyira magával ragadott a zene és a koncert hangulata, hogy egyszerű rajongóvá váltam egy pillanat alatt. Nem, hogy szetlistát felejtettem el írni (pedig készültem, tollal és papírral), de azokra az apró eseményekre sem tudtam figyelni, ami általában segít egy koncertbeszámoló megírásánál. Nagyon erősen kezdték a bulit. Egy-két igazán nagy Petra dal után, Bob Hartman elmondta, azért jöttek, hogy szórakoztassanak minket, és hogy hallhassuk élőben a kedvenc dalainkat, amit nagyon nehéz összeválogatni ennyi év munkásságából.

Biztos sokat törhették a fejüket azon, hogy 33 év terméséből melyik dalok kerüljenek be a programba. Hogy ezt valamelyest áthidalják, eljátszottak egy egyveleget, ami jó húsz percen keresztül tényleg a legjobb dalokból állt össze. Majd Greg Bailey egy csellóval érkezett a színpadra, Bob pedig egy akusztikus gitárral.

Nem árulok el nagy titkot azt hiszem, hogy egy lírai dalokból álló rész következett. Nagyon jól fel volt építve ez a koncert és a zenészeken is látszott, hogy nagyon élvezik a közönséggel való együttlétet. A „pihenő” után újra rákapcsoltak és következett Paul Simmons elképesztően jó és ötletes dobszólója.

Körülbelül egy óra játékidő után köszöntek el, de természetesen csak egy kis időre. Nem is tehettek mást, mert a közönség hangos ovációja és padlón való dübörgése, jelezte, hogy ennyi bizony nem elég. A visszatérés egy kicsit már eltért az eddig hallott programtól. Természetesen, ahogy egy keresztény rock csapathoz az illik, nem hagyták ki, hogy szóljanak néhány szót az egybegyűltekhez. Bob Hartman ragadta meg a mikrofont, hogy bizonyságot tegyen hite mellett. Majd két igazán szép, Istent dicsőítő dal után újra levonultak, és itt vége is lett volna a koncertnek, de közönség nem akarta, hogy ennek az estének vége legyen. Engedtek újra a nyomásnak, és bár John Schlitt elmondta, hogy ezzel a dallal már nem készültek, de azért bulizzunk még egy kicsit.

Aztán fél 11-kor vége lett, (sajnos számunkra végleg) a Petra koncertjének.
Fantasztikus nagy hard rock bulit láthattunk, elképesztő zenészekkel. Csak magaslatokban tudok beszélni erről a négy zenészről. Nagyon sajnálom, hogy úgy döntöttek abbahagyják az aktív zenélést. Már csak azért is sajnálom, mert a látottak alapján ki lehet jelenteni, hogy sok fiatal zenekart megszégyenítő energiával nyomták a showt.

És engedtessék meg még egy észrevétel, ami a közönséget illeti. Kis hazánkban sajnos nagyon ritkák az ilyen jellegű rock koncertek, pedig amint a példa is bebizonyította, igenis van rá igény. Felnőtt az utóbbi pár évben egy új generáció, aki már nem eszi meg a régi szöveget a villanygitárról, és rockzene káros hatásáról az egyházra nézve.

Ezt a kis gondolatot is figyelembe véve, kívánok nagyon sok sikert a Budapest Gospel csapatának, és köszönöm szerkesztőségünk nevében is ezt a fantasztikus estét, és a segítségüket.

Strypert Budapestre!

God Gave Rock n’ Roll To You!!!

Szakáts Tibor