Negyedik részéhez értünk a nyári visszatekintésnek. Szó lesz egy furcsa meglepetés koncertről, az életünk bulijáról, egy sokat beszélő emberről és a világ legjobb közönségéről!

Bang Your Head 4.
Második Nap (2.)

Hannoi Rocks: A döbbenet akkora volt, hogy a közönség még egy kiáltást is elfelejtett kipréselni magából a zenekar nevének hallatán. Itt, álljunk meg egy pillanatra. Mivel a fesztivál idén ünnepelte 10. születésnapját, ezért valami nagy húzásra szánták el magukat a szervezők. Very Special Guest „néven” szerepeltették egészen az utolsó pillanatig titokban tartva a meglepetés zenekart. Sokáig találgattuk e lap hasábjain is, hogy vajon kikről lehet szó, és fel is merült sok név, de azt hiszem erre még álmában sem számított senki. Nagyon meg kéne erőltetnem az emlékező tehetségemet ahhoz, hogy állást tudjak foglalni abban vajon jelenleg is működő zenekar-e a Hannoi Rocks. Természetes kihasználva az alkalmat rögtön előre mentem megnézni a finn glamsztereket, mert ahogy eddig sem, azt hiszem ezután sem lesz sok esélyem látni Őket. A műsorról bocsásson meg nekem a világ, de nem sokat tudok mondani, mert nagyon nagy figyelmet nem mutattam eddig a banda munkássága iránt. Igazi hamisítatlan glam-et hallottunk, az ahhoz tartozó klisékkel együtt. Az énekes a buli alatt legalább ötször átöltözött különböző flitteres csillogó-villogó ruhákba. Nem készítettem fotót a teljes gardróbról. (Bocs) A közönség változatlanul nem nagyon volt vevő erre. Valahogy nem illett ide ez az előadás. A hangzás is nagyon gyenge volt, a gitárok hamisak, a szaxofonszóló is csak egy erőltetett kísérletnek tűnt. Nem győztek meg, de nem csak engem, hanem a nagyérdeműt sem. Aztán egyszer csak vége lett, viszont a Dio kezdéséig még volt egy óra. Na most mi lesz? Megérkezett a második meglepetés is.

White Lion: Ez már jobb választás volt. Igazi dallamos hard rock zenét hallottunk, nagyon profi előadásban. A közönség is jobban érezte magát és a zenekar nagyon jól tudta, hogy milyen programmal kell idejönniük. Nem tudom, hogy ez a meglepetés hogyan volt megszervezve, de a banda két nappal a fellépésük előtt még Ausztráliában volt, ahol megkeresték Őket a szervezők, hogy van-e kedvük játszani az idei Bang Your Head fesztiválon. Persze ki az a hülye, aki erre nemet mond? Amit ebből a produkcióból igazán ki lehet emelni, az a dobos teljesítménye volt. Nagyon feszesen, ötletesen és keményen hozta az ütemeket. Ha lehet ezt mondani kiváló előzenekara voltak, az utánuk következő produkciónak.

DIO: Eljött a perc amit (minden túlzás nélkül mondhatom) lassan 30 éve vártam, de nem csak én. Kicsiny utazó stábunk minden tagja valahogy erre a bulira volt kihegyezve, és teljes izgalom fogott le minket, amikor felhúzták a Holy Diver album borítóját ábrázoló hatalmas hátteret. Az iszonyatos tömegből ítélve nem csak mi pörögtünk be ennyire. Szinte mindenki, aki ott volt ezen a fesztiválon, most csak a színpadra szegezte a tekintetét, amikor egyszer csak a Killing The Dragon introjával elindult a fesztivál, és számomra az év koncertje. Jött is dal, a bevezetője után, és egyszer csak megjelent a színpadon Ronnie James Dio. Iszonyatos üdvrivalgás tört ki a közönség között. Nem szeretnék nagy szavakat használni vagy csak közhelyeket, de nem tudom másképpen leírni azt a profizmust, ami ott történt a deszkákon. Azt gondolom elég sok koncertet láttam ahhoz életemben, hogy kijelenthessem, én még embert így énekelni élőben soha nem hallottam. Valami fantasztikus volt hallani azokat a dalokat szinte lemez minőségben, amiken felnőttünk. Na és a zenekar. Lehet mondani, hogy volt már jobb Dio felállás is, de hogy összeszokottabb és jobb kedvű formáció még nem zenélt együtt a Mester mellett, az biztos. Persze mielőtt teljesen elszállnék, azért volt gyenge pontja is a bulinak. Pontosan kettő. A dob és a gitárszóló. Mindkettő unalmas volt és sajnos itt ki is derült, hogy ezeken a posztokon ugyan nagyon jó zenészek játszanak, de egyáltalán nem kiemelkedő tehetségek. Viszont ezek a szünetek ma már elhagyhatatlanok, hogy Ronnie tudjon egy kicsit pihenni. Aki a csapatban az igazi húzó erő volt az nem más, mint Rudy Sarzo. Nem tudom hány éves lehet ez az ember, de egy örökifjú az biztos, iszonyatos energia szorult bele. És a dalok jöttek szépen sorban egymás után. A Heaven and Hell-nél annyira elérzékenyültünk, hogy Brinyó barátomnak még egy könnycsepp is megjelent a szeme sarkában. Bizony ez a dal már a mi életünk egy része is. Ami még nagyon szimpatikus volt, ahogy Dio kommunikált a közönséggel és a zenészeivel egyaránt. A végén nem csak a publikumnak köszönte meg a fogadtatást, de a társainak is az együtt zenélést, nagyon felemelő volt ezt hallani. Ja igen, és egyszer csak vége lett. Nagyon hamar. Sajnos. Egy óra tizenöt perc. Ennyi volt erre az estére a csoda. Nem tudok többet mondani. Azt hiszem az ilyen koncertek, az ilyen dalok, és az ilyen előadók miatt lett ennek az oldalnak a neve, Hard Rock Magazin.
Setlista: Killing The Dragon, Egypt (The Chains Are On), Stand Up And Shout (dobszóló), Hoy Diver, Sunset Superman (!), Man On The Silver Mountain (gitárszóló), Long Live Rock n’ Roll, Gates Of Babylon (!), Heaven and Hell, Ráadás: Rainbow In The Dark

Twisted Sister: Kész, teljesen le voltunk taglózva és akkor még most jött egy igazi anyaszomorító (csak, hogy finom legyek) buli. De mielőtt ez megtörténhetett volna, megjelent a színpadon a koncert főszervezője és elmondta, hogy most beszélt a városi rendőrkapitánnyal, aki elmondta, hogy semmiféle rendzavarás, baleset, balhé vagy verekedés nem történt a két nap alatt, és hogy példaértékű volt ez a rendezvény. Majd közölte, hogy a világ legjobb közönsége vagyunk, persze mind ezt németül. Talán a szervezés egyetlen negatív pontja ez volt. Egyszer sem beszéltek más nyelven a műsorvezetők, mint az anyanyelvükön, pedig tudták, ha más honnan nem a jegyeladásokból, hogy elég sok külföldi vesz részt ezen a rendezvényen. Mondjuk, ez legyen a legnagyobb hiba mindig. Valahogy azért sikerült kikövetkeztetnünk, hogy mi is történik épen. Egyszer csak elaludt minden fény és megszólalt az AC/DC klasszikusa az It’s A Long Way To The Top. Nem tudom, hogy tavaly Pesten is így kezdődött-e a buli, mert akkor volt szerencsém a Stage-ben végig kísérni a készülődést, de nagyon eltalált intro. Persze rögtön robbantottak a Stay Hungry-val majd ahogy annak lennie kell indult is rá a We’re Not Gonna Take It. Várható volt, mert aki egy kicsit is figyelte a sajtóorgánumokat, az tudta, hogy itt fogják megünnepelni a Stay Hungry album kiadásának 20. évfordulóját. Snider ezt rögtön tisztázta is a nagyérdeművel, csak a miheztartás végett. Aztán pörögtek tovább a dalok szépen sorrendben. Nem szólt igazán jól a cucc és ez egy kicsit rá is nyomta a bélyegét a bulira. Na, persze nem csak ez, legalábbis nekünk. Tudom, hogy üzleti és marketingfogás miatt ez így volt jó, de én jobban örültem volna, ha Dio és a Twisted Sister két különböző napon játszik. Nem tudtak Mendozáék már akkorát rakni nekem, hogy egy kicsit is elfelejtsem, amit előtte láttam. Amit még nagyon untam ezen az estén a Snider örökös okoskodása. Ennyi hülyeséget ilyen rövid idő alatt csak kevés ember tud összehordani, mint Ő. Persze ettől függetlenül zseniális volt a buli és, hogy hallhattuk a Stay Hungry-t teljes egészében élőben az igazi kuriózumnak számított. Nem volt ez sem hosszú buli. A végén még felrobbant, aminek fel kellet, szét lett lőve több száz kiló konfetti és egy nagy tűzijátékkal vége lett ennek a csodálatos rockünnepnek.

Vége lett egy szempillantás alatt. Azt gondolom, ahogy ezeket a sorokat írom, hogy meg lettünk fertőzve megint valamivel. Ha tehetném, most mennék a következő fesztiválra. Bár nagyon sok jó buli volt (van) az idén kis hazánkban, de mégis hiányzik az elmaradt Summer Rocks. Különösen olyan embereknek (és Ők vannak többségben), akik nem jutnak ilyen helyekre. Kicsiny koncertjáró csapatunk nagyon jól érezte magát a Bang Your Head Fesztiválon! Erről majd bővebben is lehet olvasni az ötödik, befejező részben, ahol Brinyó barátom elmeséli minden kiemelkedő élményünket és némi háttéranyagot is bemutat a fesztivállal kapcsolatban. Köszönöm Barátaim ezt az utat! Laci bácsinak az autót, Mészinek a fényképeket, Brinyónak meg…, Ő úgy is tudja. Viszlát 2006-ban, Balingenben!

Szakáts Tibor

Vége!