7.30. otthon: Ideje fel kelni ezen a gyönyörű nyári napon. Csodálatosan süt a nap és végre elérkezett az idő, hogy 3 év után újra részt vehessünk az Álom Színház előadásán.
9.30. Brinyónál: Mint minden nagy esemény, a mai is Brinyó barátomnál kezdődött. Fülest kaptunk, hogy egy budapesti szállodában szoktak megszállni a fiúk. Nem is tanakodtunk sokat, autóba vágtuk magunkat és irány a cím.
10.05. szállodában: Mivel tudtuk, hogy a recepció munkatársai nem adhatnak ki bizalmas információkat a vendégekről, ezért egy kávé elfogyasztása mellett a pincért kérdeztük ki. Készségesen állt a rendelkezésünkre, de sajnos csak rossz hírekkel érkezett vissza. A zenekar nem töltötte itt az éjszakát, és a következőt sem fogja, viszont valóban volt már rá példa, hogy itt aludtak. Ezek szerint az informátorunk jó volt, csak nekünk nincs szerencsénk. Úgy döntöttünk átnézünk a Pecsába.
10.45. Pecsa: A technikusokat és a felszerelést szállító angol járműveken kívül itt sem találtunk többet, leszámítva azt a nagyon szimpatikus izraeli Dream Fan Club tagjait, akik csak erre az alkalomra utaztak ide, és koncertre készítet egyen pólóban feszítettek. Mivel az interjú lehetőségét már előző nap visszamondta a menedzsment, ezért már csak egyetlen esélyünk maradt a találkozóra, a délután két órára meghirdetett, dedikálás.
11.30. Jókai utca: Nem hittem a szememnek, amikor ide értünk. Az óra fél tizenkettőt mutatott és a lemezbolt előtt már sorakoztak a rajongok. Na jó, ezt azért mégsem, irány ebédelni.
12.05. Jókai utca: Visszaérve az ebédből már kétszer annyian álltak a bejárat előtt, ideje volt nekünk is elfoglalni a helyünket a flaszteren.
12.45. Jókai utca: A Skála sarkáig állt már a sor. Eszembe jutott, hogy a kocsimban van egy kempingszék. Brinyóval felváltva ültünk, így egy kicsit könnyebb volt a várakozás.
14.00. Jókai utca: A tömött sor az áruház bejáratáig kígyózott az arra járó polgárok nagy megrökönyödésére.
14.45. Jókai utca: Bejutottunk!!! A lépcsőn felfelé haladva az izgalom a tetőfokára hágott. A sorban állva a biztonsági őr közölte velünk, hogy készítsük ki azt az egy dolgot, amit szeretnénk aláíratni, de ha próbálkozunk a főnöke, elveszi a többit. (no commnet). Portnoy volt az első a sorban, akinek nagyon megtetszett a 95-ös európai turnépóló, ami rajtam volt és ennek hangot is adott. („Very old shirt”). Aztán Petrucci következett a sorban, aki szintén egy nagy mosollyal nyugtázta, hogy jól sikerült megválasztanom erre a napra a ruhatáram darabját. Myung úgy viselkedett, ahogy szokott, talán nem is kell ecsetelnem bővebben. Labrie viszont nagyon fáradtnak tűnt. Kicsit meg is ijedtünk, hogy mi lesz este, ha most így néz ki. A sort az örök vigyorgós Jordan zárta. Pillanatok alatt történt minden, de nagyon nagy élmény volt látni ezeket az arcokat. Na, ideje letenni az autót és végre inni egy jó hideg sört.
16.05. Városliget: Hellstar kollégánk is csatlakozott hozzánk, és egy jó hideg sör mellet elmeséltük egész napos élményünket és találgattuk, vajon mit fogunk hallani ma este még.
17.30. Pecsa: Hosszú tömött sorok várakoztak a beengedésre, viszont a szervezők nagyon ügyesen a szabadtéri színpad másik oldalán lévő kaput is megnyitották így viszonylag hamar bejutottunk és elfoglaltuk a már előre eltervezett helyünket, ahonnan tényleg mindent láttunk.
19.00. Pecsa: A Dream az a zenekar, aki mindig pontosan elkezdi a koncertjeit, most nem ez történt. Mivel pont a keverő pult mellett álltunk, sikerült infóhoz jutnunk első kézből. A probléma a Nappal volt, ami nem akart előbb lemenni, mint ahogy a természet diktálta neki. Aztán megunták a várakozást és jött az utasítás a kezdésre.
19.20. Pecsa: Az előző lemez utolsó hangjaival elindult az Álom Színház előadása.
20.45. Pecsa: Vége az első felvonásnak. Hú! Nem semmi volt. 15 perc szünet. Úgy döntöttünk, hogy nem mozdulunk sehová, vigyázunk a helyünkre, mert bizony tömve volt a Pecsa szabadtere és minden talpaltnyi helyért harc folyt. Pontosan 15 perc pihenő után indult a második felvonás.
21.55. Pecsa: Vége? Vége! Sajnos! Ennyi volt! Két és fél óra, de minta egy pillanat lett volna, már megint. Elindultunk kifelé és csak közhelyek jöttek ki a szánkon, inkább csöndben battyogtunk tovább. Aztán úgy döntöttünk, hogy meg kell inni még egy sört. Ahogy kezdtük ezt a napot, úgy is fejeztük be, mivel ismét ketten maradtunk Brinyó barátommal. Egy korsó és egy kis ropi mellett szinte szótlanul ültünk egymás mellett. Csodálatos nyári nap volt ez megint. Ugye, nem kell három évet várni a következőre!